A Jövőt Építők Generációja 2013 óta minden évben megrendezi a Mentorestet, ahol 17-35 év közötti szakmailag fejlődni vágyó és ambiciózus fiatalok kapnak lehetőséget, hogy egy exkluzív étteremben négyszemközt fogyasszanak el egy vacsorát egy a szakmájukban kiemelten sikeres emberrel.
A szakmájukban már bizonyított emberektől első kézből hallják, hogy miképp lehetnek sikeresek, és melyek azok a készségek, amelyekre érdemes és kell is fókuszálni.
Minden ember életében eljön a pillanat, amikor azt kívánja, bárcsak megkérdezhetné valakitől, aki tudja már a választ. Ez most az a lehetőség, hogy fejlődés, tanulás és vállalkozás témában kérdezz egy, a szakmájában kiemelkedő szakembertől egy kellemes vacsora mellett. Add le jelentkezésedet és ha tetszik a mentornak amit írsz, akkor már be is írhatod a naptáradba az eseményt. Az eseményen a szervezet felsorakoztatja a legkiválóbb szakembereket szinte minden területről, hogy pár órára mentorként tudják segíteni az eseményen részt vevő fiatalokat.
Ez a beszélgetés teljesen megváltoztathatja az életutadat.
Add le jelentkezésedet és pályázz most!
Jelentkezni maximum 3 mentorhoz van lehetőség, amely esetben minden mentorhoz külön motivációs levél és külön esszé szükséges a megadott témában.
Angyalbefektető, Cápa, mentor
Pszichológus, író, előadó
World Aquatics edzőbizottság elnöke
Vállalkozó
Dalszerző, előadó művész, producer, kommunikációs szakértő
Filmproducer
Rektor, Budapesti Corvinus Egyetem
CIB Bank, vezérigazgató-helyettes, Vállalati Üzletág
Edtech Kft; Prohumán 2004 Kft tulajdonos
Feltöltődtem, motiválódtam. A mentorommal azonnal megtaláltuk a közös hangot, és rengeteget tanultam arról, hogyan kezeljem az életben felmerülő problémákat, hogyan alakítsam őket feladattá. Judit nagyon kedves és nyitott volt, őszintén azt éreztem, hogy ő most azért van itt, hogy velem találkozzon, segítsen. Az este hangulatát a varázslatos szó adja vissza. A helyszínválasztás is tökéletes volt. Köszönöm, hogy részese lehettem az estének.
Nagyszerűen éreztem magam, Milán nagyon közvetlen volt és sok olyan történetet osztott meg velem, ami tanulságos és inspiráló. Közel 4 órán keresztül beszélgettünk, ami alatt sok olyan témára/problémára kitértünk, amiben még tudom hogy fejlődnöm kell, Ő pedig sok hasznos tanáccsal látott el. A hangulat és a helyszín tökéletes volt, az ételek pedig isteni finomak!
Szerintem is fantasztikus este volt. Balázzsal egyből megtaláltuk a közös hangot és egy nagyon tanulságos,tartalmas beszélgetést folytattunk. Megtudtam, hogy mire kell figyelni az életben és mik azok a fontos tényezők,amik egy embert sikeressé teszik. Balázsra mostmár bármikor számíthatok, ami nagyszerű érzés. Köszönöm Nektek JÉG, hogy ezt megvalósítottátok!
A jelentkezéshez három dokumentumot kell beküldeni a JÉG számára, melyek a következők:
Jelentkezési határidő
2023.04.16. éjfél