Interjú Elise-Cutini-vel

Elise Cutini a Silicon Valley Children’s Fund jelenlegi vezérigazgatója, ahol állami gondozott fiataloknak segítenek más gyermekekkel egyenlő oktatási és munka lehetőségeket nyújtani a Kalifornia állambeli Santa Clara megyében. Ms. Cutini nyolc éve vonult vissza sikeres menedzsment tanácsadói cégétől, ahol számos neves szilícium-völgybeli és nemzetközi technológiai vállalattal dolgozott együtt. Amióta elfogadta a vezérigazgatói felkérést a Silicon Valley Children’s Fund-nál, a szervezet bevételei hat és félszeresére nőttek, így a támogatott fiatalok száma és sikerei is egyre gyarapodnak: 2017 már az országos átlagot elérve a fiatalok 83%-a fejezte be a középiskolát, míg a programban nem résztvevő állami gondozottak esetében ez a szám mindössze 50%.

 

A jelenlegi beosztásában egy befolyásos non-profit vezérigazgatója, amely állami gondozott gyermekekkel foglalkozik. Önnek mit jelent a siker, és milyen jövőt képzel a programjukban résztvevő gyermekek számára?

Szerintem az a siker, ha minden fiatalnak vannak lehetőségei mind az oktatás, mind a munka területén és nyitva áll előttük nagyon sok ajtó, amelyen bárki átléphet attól függetlenül, hogy honnan jött. Ez sokban kapcsolódik ahhoz, hogy mit szeretnénk elérni a fiataljainkkal, hiszen az állami gondozottak a társadalom perifériáján élnek ebben az országban. A rendszer, amely megvédeni hívatott őket, egyben elszigeteli őket a lehetőségektől – a legnagyobb hangsúly a túlélésen van, de senki nem foglalkozik azzal, hogy ezek a gyerekek kihozhassák magukból a maximumot. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden gyerek egyenlő eséllyel induljon az oktatásban, elvégezze a középiskolát, és lehetőleg ezután is tovább tanuljon, akár szakképzésben, ha egyetemen nem is. Emellett fontos, hogy már korán munkatapasztalathoz, szakmai gyakorlatokhoz juthassanak, hogy ez által a későbbiekben felépíthessenek egy pályafutást.

Az Önök által jelentett adatok alapján a programjukban résztvevő állami gondozottak mintegy 75%-a végzi el a középiskolát, míg ez a szám más állami gondozottak esetében csupán 50%. Mik azok a kulcselemek, amelyek segítenek az Önök fiataljainak a nehézségek sikeresebb leküzdésében?

Igazából idén már 83%, ami megegyezik az országos átlaggal. Fontos megérteni, hogy ezeknek a gyerekeknek eddig milyenek voltak a kapcsolataik. A rendszer szabályozza, hogy tarthatják-e a kapcsolatot a családjukkal, és ha igen, mikor és hogyan. Aztán elmennek iskolába, ahol nem tudhatják a hátterüket, így aztán folyton azt érzik, hogy mások, mint mások. Nem igazán van lehetőségük erős kapcsolatokat építeni. Mi megtanítjuk őket, arra hogy felismerjék és használják az erősségeiket, küzdjenek a céljaikért. Majd segítünk a tervük kidolgozásában és körülbelül tíz évig kísérjük őket az úton. Fontos, hogy kialakuljon egy pozitív önkép, és elhiggyék magukról, hogy képesek a sikerre. Például, ha meg is buknak egy tárgyból, arra összpontosítunk, hogy mi az, amiben fejlődtek. Emellett pedig nem tágítunk – ha egy diák nem akar velünk beszélni, akkor hagyjuk, de visszajövünk a következő héten. Összességében nagyon erősség alapú, jövő központú, és a diákjaink által irányított a modellünk.

Amióta Ön átvette a szervezet vezetését, a bevételeik megsokszorozódtak. Milyen korábbi tapasztalatok, illetve hozzáállás segítette ilyen mértékű növekedés eléréseben?

Az optimizmus. Emellett a korábbi szakmai tapasztalataim a for-profit világban, mint menedzsment tanácsadó megtanítottak, hogy mindig igyekezzek kis lépésekkel a fejlődés irányába mozdulni – a jó nem elég jó. Így a döntéseinket itt is adatokra alapozzuk, hiszen folyamatosan elemezzük a hatékonyságunkat. Nagyon kritikusak vagyunk magunkkal, és a diákjainkat is bevonjuk a folyamatba. Mindig próbálunk újítani, hogy jobbak lehessünk. Mivel adatokkal is alá tudjuk támasztani a sikereinket, és a jövőbeli terveinket, egyre könnyebben találunk támogatókat is.

Melyek azok a kulcs komponensek, amelyek által a munkatársaik és önkénteseik a lehető legmagasabb szintű szolgálatot tudják tenni a gyerekeknek?

Elsősorban az ügy iránti elhivatottság – minden kollégánk kötődik az ügyünkhöz valamilyen szálon keresztül. Ami pedig segít itt tartani őket, az pedig, hogy úgy érzik van felelősségük. Soha nem kapnak olyan feladatot, amelyet egy adott módon kell megoldani. Teret engedünk a kreativitásnak – ha például valaki előáll egy ötlettel, nem mondok rá nemet, ha találunk hozzá elegendő pénzt. Tehát azt hiszem a munkatársaink eredményességének a titka a kreatív, innovatív és felelősségteljes környezet, amelyben dolgoznak.

Tekintve az eddig elért sikereket, céljuk a későbbiekben állami vagy esetleg föderális szintre emelni a programjukat, vagy inkább non-profitként képzelik el a jövőben is?

A jövőben szeretnénk terjeszkedni a megyében, olyan non-profitként, amelynek bevételei jelentős részben az államtól származnak. Nem szeretnénk állami szervezetté és ez által a rendszer rabjaivá válni – sokkal inkább törekszünk egy egyensúlyra állami és magán adományok között, ahol az állam 30-40%-át adná a bevételeinknek. Ez azért van, mert továbbra is szeretnénk fejleszteni és fejlődni, és ha mindenhez a pénzét adja az állam, amit csinálni szeretnénk, akkor lehet rossz úton járunk. Állami és föderális szinten persze a törvényhozásbéli változások is fontosak, de sok törvény, amit megszavaznak, nem hoz érdemi változást, így nem erre fektetjük a hangsúlyt.

Lát olyan elemeket az Önök programjában, illetve vezetőségi stílusában, amelyek esetleg a közoktatás hasznára is válhatnának?

Középiskoláig bezárólag mindenképp. Ennek nagy része lenne szakmai továbbképzések tartása iskolai körzetek számára, hiszen az ott dolgozók sosem tanultak arról az egyetemen, hogy hogyan kezeljenek egy állami gondozott gyermeket. Így a bevett gyakorlat, hogy megbélyegezik őket, mint ‘rossz’ gyerekek, aztán jön a felfüggesztés, kirúgás. Ebben mindenféleképpen tudunk segíteni, sőt dolgozunk is már együtt iskolakörzetekkel.

Önök olyan problémára nyújtanak megoldást, amelyet világszerte sikertelenül próbálnak orvosolni kormányok – még pedig egy hátrányos helyzetű csoport felzárkóztatása. Milyen kezdeti lépéseket tehetne a közoktatás, hogy a helyzet javuljon, és egyenlőbb esélyeket teremthessünk a következő generációknak?

Szerintem fontos lenne, hogy együttműködjenek külsős szervezetekkel, akik speciális igényű gyermekekkel foglalkoznak – mint például mi. Az oktatási rendszerben ezen gyermekek viszonylag kis százalékot tesznek ki, így nincs kapacitása az állami rendszernek minden speciális igény szakértőjévé válni, nem csinálhatnak ők mindent. Viszont adottak jól működő külsős szervezetek, akik szükség esetén segíthetnének az empátia kialakításában az adott probléma körül, illetve rugalmasabb alternatívákat mutathatnának a probléma iskolarendszeren belüli megoldására. Lehetne például szituációs gyakorlatokkal segíteni a tanároknak jobban lereagálni éles helyzeteket, vagy eseti konferenciákat tartani, ahol szakértőkkel együtt megvitathatnák, hogy hogy lenne érdemes kezelniük egy adott helyzetet. Fontos, hogy megértsük mit élnek át ezek a fiatalok, és hogy szemléletet váltsunk – a túlélésről át kell helyezzük a hangsúlyt a fejlődésre.

Milyen lépéseket tehet egy elfoglalt tanár vagy szülő az egyenlőbb esélyek megteremtése érdekében?

Szerintem az egész országunknak meg kell tanulnia, hogy elfogadja a másságot, és az előítéletek helyett előbb megkérdezze önmagától, hogy a másik vajon miért olyan amilyen. Úgyhogy én ezt tanácsolnám – próbáljanak meg több megértést és empátiát vinni a döntéseikbe, és a kirekesztés helyett válasszák az együttműködést.

Végül, mit javasolna a felnövekvő generációknak, hogy válhatnak sikeres, proaktív tagjaivá a társadalmunknak, akár állami gondozottak, akár nem.

A munka morál nagyon fontos. Nem baj ha valami nehéz, vagy nem sikerül azonnal – annyira komplex a világunk, nem szabad vádolni magunkat, ha elbukunk. Tanulni kell a hibáinkból és menni tovább. Találd meg az álmaid, és higgy bennük!

Készítette,
Mészáros Eszter
JÉG tag

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük