Fedor Eszter JÉG attasé

Az edzésnek vége, már mindenki hazament, de én még mindig itt ülök a tornateremben, s kíváncsian várom, hogy Csöpi néni belekezdjen történetébe. Egy történetbe, mely százak életstílusát, hozzáállását változtatta meg. Egy olyan személynek a történetébe, aki sokak számára meghatározó példakép, maga a nagybetűs siker. Aranydiplomás edző, szerető anyuka s nagymama, megrögzött tornász, valamint a Mindenki Tornája szakág vezetőségi tagja, népszerűsítője. Csöpi néni életéről, pályájáról, illetve sikerről beszélgettünk. Portré riportom olvashatjátok.

Köszönöm Csöpi néni, hogy elfogadta a felkérésemet. Tipikus első kérdés az edzői portrék során: mikor volt az első találkozása a tornával?

Szeretném kihangsúlyozni, hogy már pici gyermekként nagyon mozgékony voltam. Litéren laktunk, a háború során a szüleim ide menekültek, itt születtem, nevelkedtem. Balatonfűzfőn nagy múltja volt a tornának, így hát a szüleim beírattak egy ilyen csoportba. Nagyon megszerettem, hamar magamra találtam ebben a közösségben.

Megemlítene pár mérföldkövet az életében?

Hagyománya volt már a tornász szakosztálynak, hogy nagygálákat rendezzenek és mindig meghívtak egy olyan aktuális tornászt, aki világviszonylatban szép eredményeket ért el. Én ezek között említeném meg az egyik legnagyobb csillagot, Keleti Ágnest és Korondi Margitot. A díszbemutatón mindig volt egy közös összejövetel, ahol egy díszvacsora keretében lehetett találkozni, beszélgetni személyesen ezekkel a sportolókkal. Az első ilyen csodálatos találkozásom az volt, hogy a díszvacsora kapcsán Keleti Ágnes ölébe ülhettem és számomra ez életem egyik legmeghatározóbb élménye lett. Volt egy másik szerelmem is a tornán kívül, a rajzolás. Számos sikeres pályázatot küldtem be. Nem messze tőlünk volt Herend és a híres porcelángyár. Felvételiztem, mint porcelánfestő, fel is vettek, de mivel akkortájt Herend egy sáros kis sváb falucska volt, sportolási lehetőségek nélkül, nagyon megijedtem és azt mondtam, bármit csinálok, bárhova megyek, csak ide ne kelljen jönnöm! Ekkor indult be nálunk kísérletképpen egy vegyipari szakiskola, melyben jó lehetőségeket láttam. Nagyon megtetszett: dolgoztam laboratóriumban, kísérleti részen. Emellett természetesen jártam még tornaversenyekre is. Évekkel később jelent meg a szerelem az életemben, és csupán 23 évesen az ország másik pontjába kerültem, a párom által, Tiszaszederkénybe (későbbi Leninváros, majd Tiszaújváros)

Hogy jött a gondolat, hogy edző legyen?

Nem tudom milyen módon, de a helyi gimnázium igazgatója tudomást szerzett szertornász múltamról és felkért, hogy vezessek egy csapatot. Sok ügyes lánykával kerültem össze, akik ma már tisztes édesanyák, nagymamák, úgyhogy több generációs dologról van szó. Aztán a városban beindult az igény a tömegsportra. Volt olyan, hogy egy edzésemre 80 ember is eljött. Egyszerűen nem volt lelkem azt mondani, hogy nem csinálom. Közben gyerekeim születtek, húztam őket is magam után a tornaterembe, hátha megcsapja őket a sport szele.

Azt szoktam hallani, hogy az edzői szakma nem enged szabadidőt, magánéletet. Hogy látja?

Nem tudtam volna mindezt megcsinálni, ha nem ilyen családi háttérrel és férjjel rendelkezem. Támogatták, figyelembe vették, méltányolták, segítették munkámat. Nagyon sok szabadidőt áldoztam fel a tornáért, de mindig is ez volt az álmom, nagyon közel állt a szívemhez. Szüleim semmivel nem tudtak büntetni, csak azzal, hogy nem mehettem edzésre.

Szertornász csapatból hogy alakult ki a Mindenki Tornája?

A sors milyen érdekes, hogy a torna mellett megismerkedtem Paczolay Gyulával (nemzetközi sportbíró, edző), aki elcsalt minket egy nemzetközi táborba, ahol megismerkedtünk egy új irányzattal, amit ma már tulajdonképpen 20 éve csinálunk töretlenül. A tornában a hosszú, monoton gyakorlatsorok hamar unalmassá váltak és minden évben javításra szorultak. Már unták a gyerekek és látták az aerobikosok és más táncosok élénk gyakorlatait. Találkoztam Haisz Vandával (ma már csapatunk egyik főedzője), aki ezeket a műfajokat művelte és próbáltam becserkészni, hogy nem-e csinálna valamit a gyerekekkel. A gyerkőcök hamar megszerették az újdonságot. Végeredményben, ezzel a sportággal megnyílt a világ a gyerekek és a mi szemünk előtt is.

Csöpi néni szerint mi a saját erőssége és miben különbözik a többi edzőtől?

Szorgalom, kitartás és alázat

Az erősségem? Van egy rossz tulajdonságom. Ha valamibe belekezdek, próbálom azt maximálisan teljesíteni. Világ életemben szigorú voltam ?ezt elismerem; de eredményt nem lehet másképp elérni, csak úgy, ha az ember tényleg odateszi magát. Mindig is azt mondtam, hogy az erő az egységben van. Az egységet pedig 3 tényező építi fel: Szorgalom, kitartás és alázat.

Csöpi nénit ki vagy kik inspirálták a legjobban?

Világ életemben érdekelt a sport. Akiket igazából nagyra értékelek és a mai napig elnézegetem a gyakorlataikról készült videókat, az Ónodi Henike, Nadja Comanechi, Olga Korbut és még sorolhatnám?

Mi az, amit a tanítványoktól tanult meg?

Nagyon sok mindent. Minden generációnak meg van az előnye, hátránya. A mostani gyerekek ?nem azt mondom, hogy nehezebb velük, de – mégis másabb beállítottságúak, más a dologhoz való hozzáállásuk. Valószínű, hogy sok mindent jobban látnak már, mint jómagam. Azt szeretném kifejteni, hogy nagyon szeretem a gyerekeket és remélem, hogy ők is valamelyest meg fognak őrizni a szívük mélyén.

Mi a siker kulcsa? Mit üzenne a mai fiatalságnak?

A már említett 3 dolgot üzenném a mai fiatalságnak, a siker eléréséhez: legyetek kitartóak, szorgalmasak és alázatosak! Ez az útravaló.


Avatar

Kántor Barnabás

A Jövőt Építők Generációja sportszekciójának vezetője, aki sportújságíró múltja után a JÉG-ben sikeres sportolókkal készít interjúkat egy kutatás keretében. Munkája során marketinggel, elsősorban a közösségi médiával foglalkozik, ő kezeli a JÉG Instagram-oldalát is.