Barbara Oakley professzor motiváló gondolatatai

(Mérnök professzor, Oaklandi Egyetem, Rochester, MI)

Mint oktatója a világ legnagyobb nyílt online kurzusának, ’Tanuljuk meg, Hogyan Tanuljunk’ (Learning How to Learn), a világ minden részén beszélek a tanulásról. Az egyik leggyakoribb kérdés, amit mind tanároktól, mind pedig szülőktől megkapok a következő: „Hogyan tudok egy motiválatlan gyereket a tanulásra ösztönözni?”

Én remek ember vagyok arra, hogy megválaszoljam ezt a kérdést. Fiatalként reménytelenül motiválatlan voltam, különösen matematikából és a természettudományokból. A kémia tanárom kezeit széttárta a harcias ellenállásom láttán, ami ennyit tett: „Gyerünk – én hiszek benned – csak próbáld meg a folyamatot betuszkolni a fejedbe.” Az sem rettentett meg, hogy behívattak az igazgatói irodába, amiért olvastam matek órán. A következő napon, visszatértem az ominózus novellához. Vajon reménytelenül félresiklott a matematikával és a természettudományokkal való viszonyom az érdeklődés ezen korai hiánya miatt? Egyáltalán nem – ma a mérnöki tudományok professzora vagyok.

Nagyon sok oka van a diákok motivációbeli hiányosságainak. Néhánynak az áttörése, például egy haláleset vagy pedig a nehéz körülmények a családban, igen nehéz feladat elé állítja a tanárokat.

De én tettem egy felfedezést, van egy meglehetősen nagy csoportja a diákoknak, akik azért motiválatlanok, amiért én is az voltam – ők az ellenkezők. Azok a típusú gyerekek, akiknek hal azt mondod, hogy menjenek balra, jobbra indulnak. Azt szeretnéd, hogy felemelkedjenek? Akkor le fognak hasalni csupán azért, hogy téged idegesítsenek. A gyerekek, akik különösen különös makacssággal így gondolkodnak, az abszolút ellenkezők. (Az már bizonyossá vált, hogy a megértőség nem működik velük szemben.)

Itt egy példa a múltamból erre. Volt egy időszakom, amikor különösen jól teljesítettem matematikából a gimnáziumban. Ez akkor volt, amikor a tanár hagyta, hogy a saját ütemünkben, egyedül haladjunk. Anélkül, hogy bárki is kényszerített volna az előrehaladásra, felfedeztem a saját érdeklődésemet a tananyag iránt. Az előremenetelem ekkor kezdett felgyorsulni.

Egészen addig, amíg egyik nap a tanár észre nem vette, hogy szünetet tartok és éppen egy regényt olvasok. „Semmi másnak az olvasása sem engedélyezett,” mondta. „Ez egy matematika óra, és neked most a matematikával kell foglalkoznod.” Nem tanulhatok a saját módszereimmel akkor sem, ha jól teljesítek? Erről volt szó. Az ellenkező ösztöneim előjöttek. Félretettem a regényt. Nem vagyok már rá büszke, de attól a naptól kezdve, amikor bementem matekra, egyszerűen csak a falat bámultam. A tanár jóindulatú és szándékos kísérletei a motiválásomra sikertelenek maradtak.

Csak a húszas éveim végén fogtam fel, hogy a matematikai és a természettudományos tudáshiányom beszűkíti a karrier lehetőségeimet. Ez vett rá arra, hogy visszamenjek és megtanuljam azokat a dolgokat, amiket fiatalon meg kellett volna már tanulnom. Ha a kezeid közé kerül egy ellenkező, akkor dolgozz a fordított pszichológia módszerével, hogy a diák tudása kibontakozzon. Ha tisztelettel és őszinte érdeklődéssel fordulsz az ilyen gyerekek felé, akkor meg fogják tanulni a leckéket. Talán még azokat a leckéket is, amiket te szeretnéd, hogy tudjanak. És ha mégsem, attól még lehetnek sikeresek.

Végülis, ha van valami közös szál sok rendkívül kreatív szupersztár életében, akkor ez az. Gyerekként, ők „motiválatlan” ellenkezők voltak.

Barb Oakley könyvei közé tartozik „A Mind for Number” és a hamarosan megjelenő kamaszoknak szóló„Learning How to Learn”: hogyan legyünk sikeresek az iskolában anélkül  hogy minden időnket tanulással töltenénk. (Penguin-Random House)