jeg-galeria2

Köszöntünk a Jövőt Építők Generációjában!

A Jövőt Építők Generációja olyan motivált fiatalok társasága, akiknek a küldetéstudatuk az, hogy jobbá tegyék a jövőt. Egyesületünk célja, hogy megváltoztassuk a fiatal generáció gondolkodásmódját, valamint megmutassuk, hogy személyes boldogságunk alapja az álmaink követése.

Nemzetközi szervezetünk Magyarországon kívül Ausztriában és Pakisztánban is tevékenykedik. Nemzetközi konferenciákat, előadásokat és képzéseket szervezünk a fiatalok számára.

Céljaink megvalósítása érdekében kutatásokat végzünk a középiskolás korosztály, a felsőoktatásban részt vevő hallgatók, valamint már elismert emberek körében - fókuszálva a siker, a motiváció és a vállalkozás témaköreire. Összehasonlítjuk a fent említett csoportok gondolkodásmódját, majd rávilágítunk a fiatal korosztály erősségeire és gyengeségeire.

jeg-galeria2

JELENTKEZZ TE IS A JÉG KÉPZÉSEINKRE!

Általános iskola

Az általános iskolások számára egy fejlesztő honlapon keresztül nyújtunk képzést, ahol grafikus feladatsorokkal, gondolkodási képességeket fejlesztő játékokkal és rövid oktató videókkal segítjük az ismeretek elsajátítását.

Akik jelentkeznek a képzésünkre, azoknak nyomon követjük a fejlődését és újabb és újabb kihívásokat nyújtunk számukra, hogy tudásukat kibontakoztassák és jobb eredményeket érjenek el a jövőben.

Középiskola

A középiskolások számára elindítottuk a JÉG Attasé programot, amelynek tagjai hónapról hónapra részesülnek képzésünkben, így gyakorlati tapasztalatot szerezve az alkalmazotti és vállalkozói élethez.

A Siker-kihívásoknak köszönhetően a 14-18 éves korosztály betekintést nyerhet üzleti problémák megoldásába, az állásra jelentkezés rejtelmeibe, valamint a sikeres gondolkodásmód elsajátításába.

Egyetem

Az egyetemeken tagszervezeteink változatos tréningeket, előadásokat, kurzusokat, vitaesteket szerveznek tagjaiknak, valamint hallgatótársaiknak - ezzel is elősegítve a sikeres munkaerőpiacra lépés esélyeit.

Konferenciáinkon neves szakértőket, befektetőket, vállalkozókat hívunk meg, akik élő, követendő példaként szolgálhatnak a jövő generációjának.

Blog